Elvárások az életünkben…. frusztrál vagy épít?

"A béke ott kezdődik, ahol az elvárás megszűnik." (Sri Chinmoy)

Ahogy az idézet is mondja, a béke ott kezdődik...., és valóban békésebb életet élhetünk ha nem vagyunk tele elvárásokkal, melyek lehetnek a mások által felénk támasztott, és a mi általunk megfogalmazott elvárások mások és magunk felé. De elvárások mindig is voltak, és lesznek is az életünkben, teljes kiiktatása lehetetlen, és nem is szükséges. Az egyértelműen meghatározott és teljesíthető elvárások alapvetően építő hatással lehetnek ránk nézve, hiszen fejlődhetünk, tanulhatunk általuk, de ha már túl sok van belőlük, igenis szelektálnunk kell!

Gyermekkorban például a szülőktől jövő elvárások igen fontos szerepet töltenek be életünkben, hiszen útmutatást és célokat adnak, motivációt a fejlődésre, szabályokat és biztonságérzetet. Viszont ha nem érezzük azt szüleink irányából, hogy az esetleges sikertelenség ellenére is szeretnek és elfogadnak, támogatnak és bíznak bennünk, akkor sajnos csak abban az esetben tartjuk magunkat szerethetőnek, elfogadhatónak, ha valamit letettünk az asztalra, ha bizonyítottunk és megfeleltünk az elvárásoknak. Ha viszont ilyen kemény szabályrendszert tanulunk meg és sajátítunk el már gyermekként, akkor ez bizony kihatással lesz az egész további életünkre, hiszen merev feltételeket szabunk ki saját elfogadhatóságunkkal kapcsolatban. Ennek következtében állandó frusztrációban tartjuk magunkat, folyamatos belső lelki küzdelemmel élünk, és nem jön az az érzés, hogy megérdemeljük az elismerést, és igenis szerethetőek vagyunk így is úgy is. Az ilyen esetek többségében egy igen törékeny és alacsony önértékelés alakul ki, és ez csakis abban az esetben erősödik ha minden (teljesíthető és szinte teljesíthetetlen) elvárásnak maximálisan eleget tesz (folyamatosan). Tehát ha az elvárásoknak való megfelelés alapján tanultuk meg értékelni önmagunkat, akkor ez igen sokat fog torzítani a valós képen. Ez egy állandó szorongásérzést, téves következtetéseket, hibás gondolkodásmódot vonhat maga után, így sajnos még nagyobbat árthatunk az így is alacsony önbecsülésünknek.

Az elvárásoknak tehát van szerepük életünkben, de ha túl sok van belőlük, ha teljesíthetetlenek, netán irreálisak akkor nagy valószínűséggel szorongáshoz vezetnek, és nagyon megkeseríthetik a mindennapjainkat. El kell engedjük azokat , melyek nem támogatják pozitív irányban az életünket. Amikor már azt érezzük hogy szétszakadunk az elvárások kereszttüzében, dühösek leszünk magunkra majd az egész világra, mert minden elvárásnak nem tudunk egyszerűen megfelelni, akkor bizony eljön az az idő, hogy mérlegeljünk..... ! Annak a bizonyos elvárásnak miért akarunk megfelelni? Egyáltalán ki várja el tőlünk, és miért? És valóban azt várja-e, aminek mi szeretnénk megfelelni? Mi van ha azt mondom hogy "nem"? Egy kis tudatos rendezgetéssel a fejünkben bizony óriási terhet vehetünk le saját vállainkról, jól lehet kezelni ezzel az ehhez társuló stresszhelyzetet.

Nagyon fontos!!! NE vegyünk magunkra felesleges terheket. Ahhoz, hogy változást érjünk el ezen a területen, nem kell nagy varázslat csupán elegendő, ha valaki megtanul nemet mondani, és megtanul kezelni egy "nem"-ből adódó lehetséges konfliktust.

Az elvárások elengedése egy új és békésebb világot nyithat meg előttünk, új mentalitással, új hozzáállással másokhoz és önmagunkhoz. A feltételekhez kötött elfogadás és szeretet megszűnésével végre megengedhetjük magunknak azt, hogy hibázzunk vagy tévedjünk olykor, hogy ne legyünk olyan szigorúak magunkkal. És végre nem kell bizonyítanunk folyamatosan ahhoz, hogy jók legyünk, mert eleve azok vagyunk, úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk - hibáinkkal, kudarcainkkal, tévedéseinkkel együtt. Így önmagunkért vagyunk szerethetőek igazán, és amikor ezt elhisszük végre, onnantól teljesen más szemmel látjuk magunkat, és a hozzánk közel álló személyeket is. Képesek leszünk elfogadni.